Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek

Egyházunk püspöki tanácsának és országos elnökségének felhívása: Az Önök 1%-ából sokan tanulhatnak! – Rendelkezzünk adónk egy százalékáról!

Az alábbiakban szó szerint közöljük a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek és országos elnökségének körlevelét az egyszázalékos adakozás fontosságáról.

Ezúton kérjük a Magyarországi Evangélikus Egyház híveit és mindazokat, akik bár nem tagjai egyházunknak, de társadalmi szolgálatunkat ismerik és értékelik, hogy adójuk első egy százalékával támogassák a Magyarországi Evangélikus Egyházat (technikai szám: 0035). 

Figyelmükbe ajánljuk, hogy a második egy százalék felajánlásával támogathatják egyházunk gyülekezeteit és intézményeit, illetve ezeknek az egyes helyi közösségek érdekében végzett munkáját. Ezekről kampányunk honlapja, a http://egyszazalek.lutheran.hu oldal nyújt tájékoztatást. 

Mivel a nekünk szánt és folyósított egy százalékok az evangélikus egyház költségvetésének jelentékeny forrását képezik, örömteli tény, hogy a felajánlók száma évről évre nő. Mindez ugyanis jelzi, hogy egyre többen tartják fontosnak egyházunk szolgálatát, s hogy egyre többen készek cselekvő módon is támogatni ezt a szolgálatot.

Kérjük gyülekezeteinket és intézményeinket, lelkészeinket és híveinket, hogy érezzék maguk is közérdekű feladatuknak az egyszázalékos adakozás népszerűsítését!

Fontos hangsúlyozni, hogy az is rendelkezhet egyszázalékos felajánlásról, akinek adóbevallást kell készítenie, ám nincs fizetendő adója, mert az egyház kiegészítő egyszázalékos támogatása a felajánlók száma alapján történik.

Idei kampányunk középpontjában az evangélikus oktatás és nevelés, azaz óvodáink és iskoláink támogatása áll, de emellett széles körű társadalmi szolgálatunkat, diakóniai munkánkat és hitéletünket is támogatják mindazok, akik rendelkező nyilatkozatot nyújtanak be. 

Mert az Önök 1%-ából sokan tanulhatnak!  

Köszönjük.   

Budapest, 2012. február  

 

Egyházunk püspöki tanácsának és országos elnökségének nevében:  

Gáncs Péter elnök-püspök

Dr. Fabiny Tamás püspök

Szemerei János püspök

Prőhle Gergely országos felügyelő