Éva: „Pizsamás férjjel nem lehet gyerekeket nevelni!”

– Öt gyermeke van. A legidősebb már nem él Önökkel. Az Anyaóvóba négy gyermekével költözött. Miért?

– Hosszú történet. Talán ott kezdeném, hogy 17 évesen született az első gyerekem. Aztán attól az embertől elváltam, mert sokat ivott. Fiatal volt, állandóan diszkóba járt és lányokkal ismerkedett meg. Ez zavart engem, ráadásul annakidején még munkakerülésért is elvitték.
Tőle született egy lányom, aki most 22 éves. Majd jött a következő férjem, akitől két gyerekem született. Ők most 15 és 10 évesek. Egy fiú és egy lány. 14 évig éltünk együtt. De ővele sem volt jó, mert annyira féltékeny volt, hogy pokollá tette az életemet. Képes volt megverni azért, mert öt perccel később jöttem haza a boltból. Ha szerinte tíz perc alatt kellett volna végeznem a vásárlással és csak negyed óra múlva jöttem haza, akkor meggyanúsított, hogy biztosan valakivel megcsaltam. Ezért aztán kékre-zöldre vert.
Egyszerűen nem értem, de valahogy vonzom a hülye pasikat. A jelenlegi férjemmel eleinte nagyon jól megvoltunk. Született egy fiam és egy lányom. A fiú most 6 éves, a kislány 4. A férjem a vasútnál dolgozott mozdonyvezetőként, jól keresett. Aztán leépítették a vonalat, ahol volt, és be akarták rakni más vasúti állásba. Ezt ő nem fogadta el, először munkanélkülire jött, aztán már a segélyt sem kapta. Végül leszázalékolták, mert teljesen depressziós lett. Azóta sem csinál semmit, egész nap otthon van, és csak alszik. Egy pizsamás férjjel azonban nem lehet gyerekeket nevelni! Eljöttem tőle, mert elegem lett ebből a stílusból. Én nem akarok csak családi pótlékból és segélyekből élni.

– Mit gondol, miért lett ilyen a férje?

– Alapvetően az a baj, hogy nem foglalja le magát. Fekszik egész nap az ágyban, és nem csinál semmit, csak kötekedik. Semmi sem jó neki és a családját szekálja. Elfoglaltság kellene neki, de amióta megszűnt a munkája, nem hajlandó foglalkozni semmivel. Sajnos napszámba sem akar elmenni, mert azt mondja, az a pénz kevés neki, amit ott fizetnek. Én mentem almát szedni, ő nem akart. Egyébként ragaszkodik a gyerekekhez és szereti őket. Ez az egy, ami miatt sokat gondolkodom, jó döntés-e a válás…

– De most beadta a válópert. Mit vár ettől?

– Én egyszer már beadtam a válópert, két évvel ezelőtt, aztán visszamentem hozzá. De semmi sem változott. Továbbra is kötekedős volt és nem dolgozott. Anyóson négy házzal arrébb lakik, ő sokat segített, de ő sem tud vele mit kezdeni. Aztán elment egy biztonsági őri tanfolyamra, de végül egyetlen napot sem dolgozott a szakmájában. Újra csak otthon lebzselt. Kifogásokat keres mindenre. Most hetedikén megint lesz egy válóperes tárgyalásunk. Az ügyvéd szerint, ha sikerül megegyeznünk, már ki is mondhatják a válást.

– Mi fog ezzel változni Önök között?

– Sajnos megint elkezdett hívogatni, ígérget mindent, csak hogy ne váljak el tőle. Sokat hittem neki, de most megfogadtam, hogy nem fogok. A ház az én nevemen van, mert a nagyanyám örökségéből vettem. Azt remélem, hogy a bíróság nekem ítéli majd az ingatlant és visszaköltözhetem oda a gyerekeimmel. Ők szeretik az apjukat, de hozzám húznak inkább. Nem akarom elveszíteni őket, de mivel a férjem ilyen stílusú, biztosan nem adnák oda a gyerekeket neki.

– A legkisebbik gyerek négy éves. Óvodába jár már?

– Szeptemberben szerettem volna beadni, de túljelentkezés miatt nem vették fel az oviba. Ha találtam volna munkát, akkor itt az anyaotthonban is vigyáztak volna rá addig, amíg én dolgozom, de sajnos nem tudtam elhelyezkedni.

– Van valamilyen végzettsége?

– Nyolc általánosom van. Elkezdtem a kereskedelmi iskolát, de aztán férjhez mentem és jött a gyerek. Dolgoztam Pesten közértben, meg kórházban voltam segédápolónő. Sajnos mivel rosszak voltak az anyagi körülményeink, vettük fel jelzálogot a házamra is. Ha nem fogjuk tudni kifizetni, akkor idén április végén a végrehajtónak átadják az ügyet. Ha a házat elveszítem, akkor nem tudom, mi lesz velünk. A férjem most megígérte, hogy írásba adja a bíróságon, hogy kiköltözik, és akkor elkezdem törleszteni a részleteket rendesen. De addig, amíg ő bent van, addig nem akartam fizetni rá.

– Hol van ez a ház? Itt Nyíregyházán?

– Nem. Mándokon.

– Mi változott azóta, hogy elköltözött a férjétől?

– Nyugodtabb lettem, nem idegesíti a férjem a folytonos zsörtölődéseivel. Az anyaotthonban sokat segítenek. Ha valami bajom van, meghallgatnak. Mindig van kihez fordulnom. Amikor eljöttem a férjemtől, alig volt ruhánk, mert úgy menekültünk el tőle. Itt viszont kaptam mindent, ami szükséges volt. Az iskolakezdéskor is segítettek a tanszerek megvásárlásában. Ilyen szempontból maradnék itt, de másfelől viszont mennék, mert tudom, hogy van egy házam, amihez jogom van, és erről nem szeretnék lemondani.

– A többi ittlakóval milyen a kapcsolata?

– Megvagyunk egymással, de semmi különös. Enikővel szoktam elbeszélgetni, de a többiekkel nem nagyon vagyok kapcsolatban.

– Mi az, amit itt Öntől megkövetelnek?

– Tisztán kell tartani a szobát, gyerekeket rendes ruhába kell öltöztetni, de ezeket az ember akkor is megcsinálja, ha a saját házában lakik. Tehát különösebben másképp nem kell itt élnem, mint ahogyan azt korábban megszoktam.

– Az apjuk látogatja a gyerekeket?

– A gyerekeket hétvégére el szokta vinni magával. Az elmúlt hónapban volt az első válóper, akkor a bíró mondta, hogy nem tilthatom el tőle őket. Azóta viszi őket rendszeresen. Ott kiőrjöngik magukat nála, mert ő nem szól rájuk semmit sem. Ezt nem tartom jónak, de nem tehetek ellene semmit. Olyankor kiürül a ház és egyedül vagyok, az nagyon rossz szokott lenni. Az anyósom szokott átmenni, hogy ebédet készítsen nekik és segít a fürdetésben is.
A négyéves kislány az első alkalommal sírt is, hogy nem akar visszajönni ide. De ezt megértem, mert otthon akart maradni a nagy családi házban, ahol a sok játéka maradt. Azóta  viszont érdekes módon nem akar többet oda menni, inkább csak a nagyok mennek el hozzá.

– Ön hogyan neveli a gyerekeket?

– Azt szeretném, ha mindegyiknek legalább egy szakma lenne a kezében. A 22 éves lányom szakközépiskolát végzett, most is felsőfokú iskolában tanul. A 15 éves fiam gáz- és vízszerelő szeretne lenni. A kicsik meg még csak álmodoznak arról, mi szeretnének lenni, de remélem, ők is tanulni fognak rendesen.

– Szeretne új kapcsolatot?

– Három férfi elég volt. Most egyelőre úgy vagyok vele, hogy csak váljunk el a férjemmel. Nem hiányzik a férfi az életemből, nekem elég, hogy van öt gyerekem, akiket fel kell neveljek. Ha meg is nőnek, most már inkább egyedül lennék.

– Ha a férje újra jelentkezik és megígéri, hogy munkát keres, visszamenne hozzá?

– Most már nem hiszem. Sokáig az volt a baj, hogy hittem neki. De most már szeretnék önálló életet, és a magam lábán, egyedül akarok megállni.