Kozma Anett: „Ha a hozzáállásuk megváltozik, akkor elértünk náluk valamit!”

– Mikor kerültél ide? Mióta végzed ezt a munkát?

– Májusban lesz két éve, hogy a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Gyülekezethez kerültem. Azóta az Oltalom Szeretetszolgálathoz tartozó intézményekben szolgálok, ezek részlegeinek gondozása tartozik hozzám. Minden nap máshol vagyok, beszélgetek az emberekkel, vasárnap pedig az istentiszteleten szolgálok.

– Mennyire jellemző az, hogy az itteni embereket érdekli az evangélikus egyház?

– Teljesen változó. A hajléktalan szállón pénteken van például áhítat, és van, amikor öten vannak, van amikor 25-en.

– Mi befolyásolja ezt?

– Ha megkapják a nyugdíjukat vagy a járandóságukat, akkor kevesebben vannak.
Itt az Anyaóvóban is teljesen az anyukák hangulatától függ, hányan vesznek részt az alkalmakon. Van, amikor öten is beülnek hozzám beszélgetni, máskor meg egyetlen egy sem akar leülni mellém. Persze a gyerekek miatt is nehezebben megy a dolog, úgy hidaljuk át, hogy bemegyek a szobájukba, és ott beszélgetünk.

– Milyen témákról beszélgettek?

– Van, amikor éppen aktuális gondjaikról, máskor meg elmondják az egész életüket.

– Milyen programokat szerveztek az itt élő gyerekek számára?

– A nagyobb anyaotthonos gyerekeket a kertvárosi gyerekekkel együtt visszük táborozni, így próbáljuk meg valamelyes integrálni a gyülekezetbe. Sokszor ez bármennyire jól is hangzik, sok nehézségbe ütközik. Sajnos már gyermekkorban megkezdődik a klikkesedés, és a jobb módú gyerekek nehezen nyitnak a szegényebbek felé, és az anyaotthonosok is inkább együtt maradnak a tábor végéig. Tavaly már sokkal jobb volt a helyzet, a gyerekekkel elértük, hogy már megpróbáltak egymással is együtt játszani. Az a baj, hogy egy-másfél évente változik a csapat, így a gyerekeket mindig újra kell egymással ismertetni. Tavaly és tavaly előtt viszont valahogy úgy jött ki a lépés, hogy egy-egy anyaotthonos gyerek mindkét táborban résztvevő volt, így megtört a jég. De idén lehet, hogy megint új csapatot kell szervezni.

– Van olyan, hogy esetleg visszajárnak a táborba azután is, hogy már kikerültek ebből az anyaotthonból?

– Igen, van, aki jól érezte magát és visszajött, de ez sajnos nem jellemző.

– Tavaly közös keresztelő volt több gyermek számára is… Ennek lesz folytatása?

– Idén április 10-én volt több gyerek megkeresztelése a gyülekezetben. Főleg a roma származású bentlakók számára fontos, hogy a kisgyerekek meg legyenek keresztelve. Ezt ők kérik tőlünk.
Idén volt egy aranyos kérés, hogy nem lehetne-e más keresztség, csak evangélikus? Mire én mondtam neki, hogy én evangélikus lelkész vagyok, én más keresztséget nem tudok adni, de elmagyaráztam neki, hogy a keresztségben az Atya, Fiú és Szentlélek nevében keresztelünk és a keresztség az egy és eltörölhetetlen. Az a lényeg, hogy keresztény legyen a gyerek, nem a felekezeti hovatartozásból kell itt problémát csinálni. Ezt elfogadták és megnyugodtak.
Ha tartunk áhítatokat, azt is úgy hirdetjük, hogy ha ateista, vagy más felekezethez tartozó illetők vannak, azokat is szeretettel várjuk. Van, hogy beülnek és kötekednek, kérdéseket tesznek fel, és megbontják a rendet, de úgy érzem ennek is van értelme, hiszen remélem, hogy tudok nekik megfelelő választ adni.

– A gyerekeknek van hittanóra?

– Bereiné Siska Ildikó tartja az órákat, sok zenével, játékokkal. Sajnos öt percnél tovább a gyerekek nem tudnak figyelni arra, hogy az ember mit mond nekik, így meg kell tanulni azt, hogy röviden és érthetően fogalmazzunk. Ez sok esetben nagyon nehéz és embert próbáló. Sajnos azonban ezen nem lehet csodálkozni, hiszen sok család korábbi élete meglehetősen zaklatott volt, így ez a gyerekek lelki állapotán is meglátszik. Van, amikor nekünk kell őket az iskolai feladatokból is korrepetálni.

– Sok előítélet is van ezekkel a gyerekekkel szemben és ez nem mindig alaptalan.

– Való igaz, hogy sok nálunk élő gyereknek pszichológushoz kell járnia, és le van maradva az iskolai tanulmányokban. A nehézségeiket azonban mi igyekszünk segíteni.
Vannak azonban pozitív példák is: ha a szülő hozzáállása olyan, hogy bíztatja a gyermeket a továbbtanulásra, és a gyerek is hajlandó arra, hogy tanuljon, akkor jó eredményekkel is büszkélkedhetnek a gyerekek. Tavaly lakott nálunk egy család, ahol a nagyobbik lány most már főiskolára jár és a másik lánytestvér is gimnáziumban fog érettségizni. Az ő testvérük viszont az egyik évben megbukott. A nagyobbik lány korrepetálta és most ugyanabba a jó nevű iskolába fog járni, ahová korábban a lányok.
Ha rájönnek arra, hogy a tanulással kiemelkedhetnek a szegénységből, ha ez motiválni tudja őket, akkor jó útra térhetnek. Ha a hozzáállásuk és az akaratuk megváltozik, akkor az jó, akkor elértünk valamit. Sok esetben azonban azzal, hogy nem fogadják el a segítséget, sőt, elutasítóak, saját magukkal tolnak ki.