Lőrincné Borsi Erika: „Lelki dolgokat is tudunk adni az itt lakóknak”

– Kérem, meséljen arról, miből is áll egy szakgondozó munkája?

– Foglalkozásomból adódóan kimondottan a gyerekekkel dolgozom, játszóházi foglalkozások keretében és az édesanyáknak gyermekneveléssel kapcsolatosan nyújtok tanácsadást.

– Hogy került ide, milyen itt dolgozni az Anyaóvóban?

– Hitbéli meggyőződésemből kerültem ide, keresztyéni kötelességemnek érzem, hogy ezekkel a hátrányos helyzetű családokkal, illetve különösen a gyerekekkel foglalkozzam. Ezek a családok nagyon sok nehézséggel küzdenek, hátrányos helyzetből kerülnek hozzánk és sajnos kevés érzelmet mutatnak a gyermekeik felé. Ebben is segítjük őket, hogy ezek az érzelmek felszínre kerüljenek. Mind az anyáknál és ugyanúgy a gyerekeknél is fontos az, hogy viszonozni tudják a szeretetet is.

– Milyen itt az élet?

– A gyerekeket korcsoportok szerint osztjuk be, és ennek megfelelően foglalkozunk velük. Jómagam inkább a kisgyermekekkel foglalkozom, úgy öt éves korig. A játszóházi foglalkozást emelném ki a játszóházunkban. Rendszerességre próbáljuk szoktatni őket és ösztönözzük azt is, hogy a szülők is ott legyenek, amikor a gyerekeket játszanak. Sok esetben ugyanis azt tapasztaljuk, hogy nem foglakoznak a gyermekekkel. De itt megvan a lehetőség számukra, hogy a játszóházban leüljenek velük, és együtt, egy célért dolgozzanak, illetve játszanak a gyerekeikkel.

– Tehát a szülőket is megtanítják játszani…

– Így van. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen ez nagyon nagy hiányosság náluk.

– Beszélgettünk a kollégáival is, hogy milyen visszajelzéseket kapnak, hiszen viszonylag behatárolt az idő, amennyit itt lehetnek. Ön hogy érzi, mennyire látszik az, hogy tényleg megoldódnak a problémák vagy ez csak ideiglenes lehetőség, időnyerés?

– Volt olyan családunk, akik elég régen kiköltöztek és egy másik ügy kapcsán kapcsolatba léptünk az ottani családgondozóval, és ő kérdezte, hogy mit csináltunk itt, hogy ilyen nagy változáson ment át ez a család. Hát így kaptunk információt erről a családról. Sokan vannak, akikkel ha találkozunk, felemlegetik, hogy nagyon sokat köszönhetnek az intézménynek. Vannak, akik jó úton indulnak el a gyereknevelés és a külső higiénia tekintetében. Sokszor ezzel is problémák vannak, hogy a bekerülő családok közül sokan még a vécét sem ismerik. Nekünk tehát az elején kell kezdeni a dolgokat.

– Hogyan jelenik meg a mindennapi életben az, hogy ez egy evangélikus intézmény?

– Itt nemcsak a szükségleteik kielégítése folyik, hanem lelki dolgokat is tudunk adni. Lelkészeink is, hitoktatóink segítenek ebben és lakóink is elmondhatják, hogy nagyon sokat kapnak itt tőlük. Az egyik kolléga, aki hitoktató is, foglalkozások keretében foglalkozik a gyerekekkel igény szerint. Nemcsak a csoportos foglalkozásokat, hanem az egyéni beszélgetéseket is rendkívül fontosnak tartjuk. Itt rendszeresen kerülnek felszínre a lelki dolgok és mi megpróbáljuk őket ezen az úton is terelni. Persze nem erőszakkal.

– Amikor beléptem ide, az első benyomásom a tisztaság és a rend volt. Szigorú szabályok közt élnek az itt lakók?

– A rendet és a fegyelmet meg kell tőlük követelni, így fokozottan figyelünk arra, hogy rend legyen. A szobákat, a fürdőket, a konyhát folyamatosan ellenőrizzük, de vannak olyan családok is, akiknél abszolút nem kell szólni ezekért a dolgokért.

– Hogy néz ki a napirend? Milyen meghatározott ritmus szerint zajlik itt az élet?

– Amikor iskolaidő van, akkor természetesen az iskolába indítás miatt korán kelünk. Aki takarítósnak vannak beosztva, azoknak még korábban kell kelniük, meg kell csinálniuk a közös helyiségek takarítását, utána a reggeliztetést. Délután szabad foglalkozás van és a szülőket ilyenkor arra kérjük, hogy minél többet foglalkozzanak a gyerekekkel. Amennyiben szükség van és kell a segítség, akkor bejönnek hozzánk és segítséget kérnek házi feladat készítésben. Hétköznap nyolc órakor van a fürdés/fürdetés, aztán vacsoráznak és a kicsi gyerekeket lefektetjük.
Az anyák nap közben kimehetnek a városba, szervezhetnek maguknak kirándulást is. Bár van játszóterünk, de kint a városban jobb játszóterek is vannak, így oda el szoktak menni. Vannak olyan családjaink, akiknél az édesapa idejár rendszeresen, akkor ők délutánonként együtt mennek ki. Otthonunkban nem tudunk apákat fogadni, ezért van most két olyan családunk is, akikhez rendszeresen jár az édesapa, aki egyelőre az éjjeli menedékhelyen van elszállásolva, de az édesanya meg a gyerekek itt vannak. Tehát ilyen téren külön van a család, de a lehetőségek így adottak.
Ha van csoportos foglalkozás, akkor arról értesítjük a családokat, ki szoktunk rakni az üzenőfalra és kiírjuk, hogy milyen foglalkozás, lakógyűlés, vagy bármilyen jellegű foglalkozás van. De a spontán foglalkozások a leghatásosabbak, amit nem igazán szervezünk.

– Milyen foglalkozások ezek?

– Háztartási ismeretek, gyermeknevelési ismeretek, vagy segítő beszélgetés. Mikor éjszakások vagyunk, gyakran leülnek velünk, és igénylik azt hogy beszélgessünk. Elmondják, hogy mi történt velük, és ennek függvényében tudunk tanácsokat is adni. Persze a tanácsot vagy megfogadják, vagy nem. De kell nekik, nagy szükségük van arra, hogy egyénileg is foglalkozzunk velük. Én előtte férfiakkal dolgoztam, a hajléktalan-szállónál, és ott is igen nagy igény van arra, hogy egyénileg is beszélgessünk velük, mert akkor olyan dolgok is feljönnek, amik a csoportos foglalkozáson nem. Ezt az odafigyelést valószínűleg otthon a saját szüleiktől annakidején nem kapták meg. Volt most egy olyan alkalom, hogy éjszaka bevonultunk a klub-szobába, ott gyertyát gyújtottunk, lekapcsoltuk a lámpát és ott beszélgettünk egymással. Ott voltak a nagyobb fiatal gyerekek is és ez egy nagyon jó alkalom volt.

– Mivel tudják felkészíteni az elmenőket, hogyan tudják őket elengedni?

– Mindenféleképpen segítünk abban, hogy az utcára ne kerüljön gyerek az anyával. Felvesszük a kapcsolatot az átvételükkel kapcsolatosan, volt, akik szükséglakásba mentek, és sikerült nekik egy egyszobás garzont kapniuk, mások albérletet tudnak kivenni. Egyre többen vannak így hála Istennek, akiknek sikerül kimenniük. A kapcsolatot tartjuk velük, Nyíregyháza nem olyan nagy város, hogy ne találkoznánk.
Sokan vissza is járnak, bejönnek látogatási időben és elmondják, hogy mi is történt velük. Sajnos több olyan esetünk is volt, amikor az anyák négyszer-ötször is visszamennek a bántalmazójukhoz és talán hatodjára fogadták el tőlünk azt a tanácsot, hogy most már változtatniuk kell az életükön és nem visszamenni ahhoz, aki bántalmazta őket.

– A munkakeresésben tudnak segítséget nyújtani?

– Folyamatosan nézzük a napilapokat, interneten is keresünk. A munkaügyi központtal kapcsolatban vannak az anyáink, oda ki szokták táblázni, ha valamilyen tanfolyam indul. Most is indult nálunk egy pályázat, aminek a keretében ketten is járnak oda. Megadjuk a segítséget abban is, ha albérletet keresnek, de nem akarjuk az önállóságtól megfosztani őket, próbálunk arra törekedni, hogy önállóak legyenek, mert ha innen kikerülnek, akkor fognak szembesülni olyan dolgokkal, amit saját maguknak kell csinálniuk.